Elfogadta az Európai Parlament azt az uniós rendeletet, amelynek célja a szélessávú internetes hálózatok kiépítési költségeinek csökkentése.
Herczog Edit, a magyar szocialisták EP-képviselője, a téma felelőse az Európai Parlamentben a szavazást követően közölte: a célja az, hogy 2020-ra minden európai háztartásba eljusson a másodpercenként 30 megabites (Mbps) sávszélességű internet lehetősége, és a háztartások minimum fele ennél több mint háromszor gyorsabb internethez is hozzáférhessen.
Herczog Edit szerint a változások jelentős előrelépést hoznak a mostani állapotokhoz képest, ám szerinte így is csak az elfogadható minimumot teljesítik.
Közleményében úgy fogalmaz, hogy a hálózatfejlesztés az internet terjesztésének gyenge pontja, az új szabályok révén viszont a hálózatok kiépítése gyorsabbá, olcsóbbá és egyszerűbbé válik majd.
Az új szabályozás értelmében az energetikai, távközlési és közlekedési hálózatok fejlesztését össze kell hangolni, kihasználva a már meglévő és a tervezett infrastruktúrában rejlő szinergia-lehetőségeket – közölte a szocialista EP-képviselő, aki egyúttal figyelmeztet, hogy az infokommunikációs szektor termeli az EU bruttó hazai termék 4,5 százalékát, és a termelékenység javulásának ötödét adja. Ezek az arányok pedig a jövőben előreláthatóan növekedni fognak, ezért az internettől elzárt területek tartós leszakadása fenyeget.
A politikus a vidékfejlesztés leghatékonyabb módját is a szélessávú internethálózatok fejlesztésében látja, és annak veszélyére is felhívja a figyelmet, hogy internetelérés nélkül a vidéken élők másodrendű állampolgárokká válhatnak.
“Nem csak a munkakeresés, de a tanulás és az ügyintézés, az állampolgári jogok gyakorlása is nagyon nehéz korszerű internet-csatlakozás híján” – állapítja meg az MSZP-s EP-képviselő.
Forrás: MTI