Az Év Internetes Kereskedője

By | május 26, 2014

marketingAz eOptika.hu online áruház nyerte “Az Év Internetes Kereskedője” díjat 2014-ben a közönségszavazás, majd azt követően a szakmai zsűri döntése alapján – közölték a szervezők az MTI-vel.

A SZEK.org, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), valamint a kirowski Isobar az idén nyolcadik alkalommal rendezte meg a versenyt.

A kirowski Isobar különdíját, “Az Év Legígéretesebb Kereskedője” címet a Petissimo online áruház kapta. 

A verseny első fordulójában a közönségszavazatok alapján választották ki a 32 legnépszerűbb olyan internetes kereskedőt, amely magyarországi cégbejegyzéssel és Vedd a neten! webshop minősítéssel rendelkezik, online kiskereskedelmi tevékenységet folytat és előző éves árbevétele nem haladja meg a 1,5 milliárd forintot.

Közel tízezer közönségszavazat érkezett több mint 300 weboldalra, közülük a top 32 webáruház pályázatot nyújthatott be, s a második fordulóban a szakmai grémium és a felelős kereskedőkből álló zsűri választotta ki Az Év Internetes Kereskedőjét 2014-ben. A zsűri a döntés során értékelte a kereskedők pályázatát, melyben kiemelt szempontként szerepelt a vállalkozások üzleti modellje, az elért üzleti eredmények, a honlapok színvonala, fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ismertetőinek minősége és nem utolsó sorban a felhasználóbarátság.

A zsűri pontozása alapján a második helyezett a maesteszinhaz.hu lett, harmadik helyen a ruhafalva.hu végzett, a negyedik helyezést pedig a harisnyadiszkont.hu szerezte meg.

A nyertes eOptika.hu amellett, hogy használhatja “Az Év Internetes Kereskedője 2014″ címet, 1 millió forint értékű hirdetési kampányt nyert a díj főtámogatójától, a MasterCardtól.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük