5 tipp a weblapszerkesztéshez

By | február 3, 2014

imagesEgy weblap látogatóira kétségkívül a tartalom van a legnagyobb hatással, ám nem mehetünk el szó nélkül egy másik hasonlóan nagy befolyással bíró elem mellett sem, ez pedig az oldal dizájnja. A honlap egyfajta csatornaként közvetíti az információt a látogatók felé, a dizájn pedig nagyban befolyásolja azt, hogy milyen lesz a tartalom megítélése, hányan osztják azt meg, hányan iratkoznak fel a hírlevélre, illetve ha a honlapon vásárolni is lehet, akkor az eladásokat is. Ha komoly látogatottságot szeretne elérni, akkor el kell érnie azt, hogy a látogatókból visszatérő olvasók, feliratkozók, vásárlók legyenek. Sok különböző dolog befolyásolhatja a honlap kialakítását, itt most 5 fontos döntésen megyünk végig, amelyekkel növelhetjük a visszatérő látogatók számát.

1. Hírlevél

A hírlevél alkalmazása az egyik legfontosabb teendő a lojális, visszatérő látogatók megszerzésére. A legtöbb weblapon a feliratkozó szövegdoboz az oldal tetején található. Ez nem egy rossz megoldás, a legtöbb látogató is itt keresi, hiszen itt szokta meg. Azonban van egy még jobb hely erre, ez pedig a bejegyzések, cikkek legvége. Azok a látogatók, akik eljutnak egy-egy blokk végére, valószínűleg érdeklődnek annyira a téma iránt, hogy hajlandóak legyenek az e-mail címüket megadni a hírlevélre való feliratkozás miatt. Ezeknek a látogatóknak sikerült olyan tartalmat szolgáltatni, ami kielégítette az információigényüket, a hírlevéllel pedig visszatérő látogatóvá válhat. Ha az oldalon vásárolni is lehet, akkor potenciális vevő is lett egyben.

2. Kontraszt

A fontos elemek kontraszttal való kiemelése remekül működhet egy szép weblapon. Ha a háttérszín fehér, sötét színekkel figyelemfelkeltővé tehető bármilyen szövegdoboz, kép, szövegrészlet. A mértékletesség a kontraszt sikeres alkalmazásának kulcsa. Egy elemen kívül ne legyen több kiemelve, és a kontrasztos kiemelésen kívül nem kell további effektekkel ráerősíteni, csak rontaná az oldal összképét.

3. Navigáció

A legtöbb látogató valószínűleg valamilyen keresésen, vagy egy közösségi oldalon való megosztáson keresztül jutott el a weblapra, és tartalmat szeretnének olvasni, nem tömény adatokat. A vállalati adatokat nem célszerű a kezdőlapon megjeleníteni, helyette inkább valamilyen aloldalon helyezzük el azokat. A kezdőlapra a híreket, újdonságokat, cikkeket érdemes kirakni. Ne legyen tele linkekkel az egész oldal, az oldalra látogatókat nem célszerű egyből átküldeni egy másik oldalra, aloldalra, elég lesz néhány ésszerű átirányítás. Az oldalsávban jó megoldás a leglátogatottabb cikkekre mutató linkek elhelyezése.

4. Képek

A szöveges tartalomtól függetlenül, a látogatók mindig a vizuális elemekre a legfogékonyabbak. Kis ráfordítással, keresőből nem megszerezhető, remek képeket találhatunk például az 500px, vagy a Photodune oldalakról. A képeken kívül a diagramok, ábrák is színesíthetik a tartalmat, ezeket könnyedén elkészíthetjük akár Excel-ben, Powerpoint-ban, vagy Keynote-ban.

5. Közösségi megosztás

A design átalakításának nem csak az állandó olvasók megszerzése a célja, hanem az is, hogy az új látogatók minél több megosztást generáljanak a közösségi felületeken. A látogató azért oszt meg egy tartalmat, mert úgy érzi, hasznos lehet az ismerősei számára, ezért fontos a minőségi tartalom biztosítása. A közösségi oldalak megosztó gombjait az elemek végén a legcélszerűbb elhelyezni, de ne rakjuk ki az összeset, csak azokat, amelyeket az olvasóink is használnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük