[hwsw] A notebookok világában kevés feltűnőbb jelenség van a csatatérre, vagy más extrém felhasználási körülmények közé szánt modelleknél. A többnyire vaskos készülékek olyan igénybevételnek is ellenállnak, amely egy konzumer gép végét jelentené – ilyen a Dell Latitude 14 Rugged Extreme laptop is, amelyet közelebbről is szemügyre vettünk.
Még a felhők is mosolyognak a Microsoftnál
[itcafe] A vállalat 4,5 milliárd dollárt fektet be adatközpontokba, hogy 2015-re már 19 legyen. Ennyi egyetlen publikus felhőszolgáltatónak sincs. Bemutatták a G-szériát. 32 magos processzor, 450 GB RAM. Igazán erős virtuális gépek jöhetnek. Ma már a hibrid, illetve a privát felhőszolgáltatások tűnnek a legjobb megoldásnak számukra is.
A MasterCard új kártyáihoz már nem kell PIN kód!
[hvg] A MasterCard nem nézi ölbe tett kézzel, hogy a mobilos fizetés meghódítsa piacát, és olyan megoldással rukkolt elő, amely láttán minden hasonló területen lépegető cég vezetői vakarhatják a fejüket, a kártyás fizetést használók pedig örülhetnek: végre nem tartják majd fel a sort az üzletekben.
Rackhost Péntek
Ez a 10-k Rackhost Péntekünk így most egy különlegesebb témáról lesz szó. Nem másról mint a Google AdWords-l.
Az Apple óriási fenyegetést szabadított rá a mobilos iparágra: a szoftveres SIM megjelenésével
[hwsw] Az Apple a tegnap óriási fenyegetést szabadított rá az egész mobilos iparágra, pontosabban a mobilszolgáltatókra: a szoftveres SIM megjelenésével és széles körű elterjedésével pár másodperc alatt szolgáltatót válthatnak az ügyfelek, ezzel évtizedes hagyomány dőlhet össze pillanatok alatt az iparágban. Egyelőre csak az iPad Air 2-ben van benne.
Az okostelefonra érkezik a riasztás, ha lapos a kerék
[itcafe] Közösségi finanszírozásnak köszönhetően lép piacra az első okostelefonokkal használható keréknyomásmérő szenzorcsalád.
Nem elég sikeres a weboldalad. Itt a megoldás!
Van egy kiváló terméked. A vállalkozásod rendelkezik egy jó honlappal tele érdekes, és hasznos tartalommal. Úgy érzed mindent megtettél a siker érdekében. Ennek ellenére még sincs elég vásárlód? Nem biztos, hogy a tartalommal van a baj. Elképzelhető, hogy weboldalad szerkezete nem megfelelő. Most bemutatunk neked egy eszközt, amellyel könnyedén tesztelheted honlapod működését élesben.
2050-től jöhet a jövő tiszta energiája Európában
[origo] Megalakult a EUROfusion-program. A cél, hogy 2050-re beinduljon az első európai fúziós erőmű, amely környezetbarát energiával láthatja majd el a kontinenst.
Monitor, mint ellenség: hogyan védje szemét?
[origo] A technológia fejlődésével párhuzamosan nem csak új kütyük jelennek meg a piacon, de növekszik a különböző látászavarral küszködők aránya is. A világon minden negyedik ember rövidlátó, még ennél is több, aki szemszárazsággal, kivörösödött szemekkel fejezi be minden napját. Fontos a megelőzés, néhány apróságra kell csak odafigyelni.
Rackhost Péntek
Ezen a héten folytatjuk a múlthéten már elkezdett webtárhelyes cikkünket. Így most itt a 2-ik rész – Rackhost Péntek